„Itt minden nap más – ez benne a szép.” – Interjú Wolf Jánossal, aki 2006 óta a GMB csapat tagja. A szállító, aki minden építésihelyszínt ismer.
A GMB egyik csendes, mégis elengedhetetlen motorja János, aki nap mint nap úton van: üveget szállít, feladatot teljesít és problémákat old meg – mindezt 2006. január 14. óta. Szinte az alapítástól intenzíven része a cég életének, így külön öröm volt vele beszélgetni a kezdetekről, a mindennapokról és a legnagyobb kihívásokról.
Hogy kezdődött?
2005 decemberében keresett meg Péter – Gál Péter, Vezérigazgató – . Ismertük egymást korábbról, Érden dolgoztam egy szigetelőanyagokat árusító boltban, ő és Zsuzsa – Greenwell Zsuzsanna, Cégvezető – voltak a nagykereskedőink. Személyes kapcsolat volt. Megkérdezték, volna-e kedvem csatlakozni egy újonnan induló céghez. Rövid gondolkodás után igent mondtam – és januárban már itt is voltam.
Üveg, volán, kihívás – a hétköznapok ritmusa
János feladata sokrétű: az üvegek, anyagok kiszállítása az építkezések helyszínére. Ő az, aki a megfelelő időpontban, precízen leszállítja a legkényesebb elemeket is.
Sokan nem látják, milyen komoly kihívás ez. A legnehezebb szállítások mindig az igazán nagy, különleges üvegek. Volt, hogy a szél is belekapott, és kapaszkodni kellett a kormányba. De baleset szerencsére csak az elején történt – tanul az ember az ilyenekből. Számomra egy 4 méteres hajlított üveg szállítása volt a legizgalmasabb feladat – minden kanyar, minden szélfuvallat egy kis kaland. Ezt még sokszor a helyszín megközelíthetősége, építési terület jellege is tetézi.
Mit szeretsz a munkádban a legjobban?
A változatosságot. Itt nincs két egyforma nap. Mindig van új feladat, új kihívás. Szeretek vezetni, de ami igazán jó benne, hogy minden nap egy kicsit más. Az ember sosem unatkozik.
Hogyan jellemeznéd a GMB-t, ha ember lenne?
Akkor biztosan egy pörgős, agilis figura lenne. Mindig mozgásban, mindig történik vele valami. Pont, mint itt nálunk – sosem áll meg az élet.
Van kedvenc budapesti épületed?
Általában a járműveknél maradok, ritkán megyek be egy-egy helyszínre. De most a Richternél kivételesen bemehettem – az nagyon tetszett. Gyönyörűen ki volt alakítva, jó érzés volt ott lenni, még ha csak röviden is.”
János története jól példázza, hogy a GMB nem csupán tervezésről és szerelésről szól – hanem a háttérben dolgozó emberekről is, akik nélkül nem juthatna el a gondosan megtervezett üvegfal a helyére. Köszönjük Jánosnak az elmúlt közel két évtizedet – és a történeteket, amik közben születtek.